Semmi, de semmi nem történik ok nélkül...

...de kezdem az elején...

A fa
Idén, bár készültem lelkileg, nem adták másnak, így 24-én az általunk kiválasztottat hozhattuk el.
Bár meglepetés így is akadt.
Mikor kiválasztani mentünk, D. nem hozott centit, minek folyományaként a kivágásnál már kiderült, hogy nagy. Miután, külön a fa törzsére szerkesztett tartóval, még az utánfutón felállítottuk, kiderült, hogy nagyon nagy. Mire elcipeltük az étkező duplaszárnyú ajtajáig, kiderült, hogy bazinagy. Mire az ajtón betoltuk/vontuk (lábbal előre), világossá vált, hogy gigantikus. A továbbiakban igyekszem hanyagolni a jelzőket...
De ekkor még csak az alsó szinten feküdt, még fel kellett vinni az emeletre. Nézegettük egy darabig, de magától nem akart felmenni, hát megfogtuk, hogy visszük: D. a fa törzsével elől, magam a csúcsával hátul, ugye úgy, ahogy épp volt, megindultunk felfelé. A fordulóban elhagyott az erőm és mert nem bírtam vinni, épp csak tartani, elkezdett csúszni az arcomba az egész tűstől, ágastól, súlyostól, mire D. felnyögött, hogy mi lesz, most itthagyjuk? -innentől részleges filmszakadás: rémlik, hogy valamiféle szitokszavak repkedtek, aztán már csak az a kép dereng, hogy a kolosszus már a nappaliban terpeszkedik... én meg tetőtől talpig tellistele vagyok apró szúrásnyomokkal. Áhoj!

Karácsony
Amilyennek lennie kell: békés volt, boldog, meleg, kedves, csillogós és finom. De ezúttal is, mint mindig: rövid. (Hosszabbítunk: a fa még áll. -Hogyisne, majd csak ukmukfukk kidobjuk ennyi gyötrelem után!
Jövő Vízkeresztig marad!)

Karácsonyi rokonlátogatás
D. szülei egy fia hang nélkül nélkül elrepültek D. húgához (2000km). Erről többet nem is írnék, csak annyit, hogy egyikünknek sem fájt. (Karácsony után meg kérdőre vonták D.-t, hogy megkaptuk-e a karácsonyi lapot, amit küldtek? Nem. Jah, hogy az online üdvözlőlap szerintük említésre méltó? Számonkérhető?)
Oztán meg jóhiszeműen elmentünk  húsz-körmödről-lekaplak-nagymamához, aki ezúttal sem hazudtolta meg a nevét, így újfent megfogadtam: nem megyek többet hozzá. (Méreggel telt lufi...)

Potyogtatós
Nem a fáról írok most, hanem M. úrfiról. Alig három hét alatt, négy foga pottyant ki és pillanatnyilag még számtalan lefeg.
Iszonyú káosz van a szájában, no.

Apropó káosz!
A karácsonyt megelőző takarítás óta, eddig nem látott rend van M. szobájában.
Örülünk.
Részben.
Ugyanis ezt a rendet úgy tartja fenn, hogy egy lelket sem enged be oda játszani. Minek folyományaként A. szobája hajaz egy katasztrófa súlytotta övezetre.
Szokjuk.
Ill. igyekszünk megszokni, mert őúrfisága nem enged, nem változtat s ha meg szeretnénk beszélni vele, tiltakozásul ordít...

Apropó ordítás!
Minden ilyen kifakadása után elvonul a szobájába, és bocsi-levelekkel jön engesztelni -nem mintha a boci-szemek nem hatnák meg, az amúgy is lágy szívünket...

Ünnepek között
A rokonlátogatást szerdára terveztük, hogy mindenkinek jó legyen. Nekünk azért, mert így a srácokat a visszafelé úton hátrahagyva, a mamára bíztuk péntekig, hogy mi zavartalanul eltölthessünk egy napot a Fővárosban.
Zavartalan volt bár, de baromi fárasztó. Reggel héttől, este fél hétig úton voltunk, de anyunak hála, mindent sikerült elintézni.
Szeretek D.-vel lenni, de egy darabig nem szeretnék szerszámok között, építkezési áruházakban andalogni agyalni/mérlegelni...

Szilveszter
Anyuék eljöttek, hogy együtt lépjünk át az ó-ból az új-ba, no meg, hogy a srácok is hazakerüljenek végre. A sok rötyögés, ropogtatás, kocsonyázás mellett, a változatosság kedvéért filmet néztünk, így ha lehet, még többet nevettünk. (Mezítláb a parkban)
Éjfél előtt felébresztettük az aprónépet,együt meghallgathattuk a Himnuszt és megnézték a tüzijátékot.

D.
Az év, számomra legkedvesebb időszaka december vége és a január első fele, ha szerencsések vagyunk, akkor az egész január bár ezt, ha más szemszögből nézem, vitatható, hogy szerencsés-e.
Ilyenkorr itthon van. No jó: többnyire.
Papírokat rendez, ajánlatokat ír, telefonál, utánanéz/utánajár, kimér és közben velünk kel/reggelizik/ebédel/vacsorázik/fekszik és beszél. Bármi eszünkbe jut, nem kell a telefon után nyúlni, bármikor megérinthető, megsimogatható, beszélgetésbe vonható és szimatolható, no meg, megölelhető.

...és kérdem én: ezen  ^  infó birtokában megbocsátható-e, hogy eddig hallgattam?
Merthogy volt akinek hiányoztam és voltak olyanok is, akik ezt még jelezték is. Jólesett.
Köszönöm!



...és a címhez:
Ezen bejegyzés nem, vagy legalábbis később íródott volna meg, ha én nem én lennék.
Magyarázom: ma a bevásárlásunkat, már átöltözés után hoztam be az előszobából a konyhába. A melegítőnadrágom szára, enyhén trapéz alakú. Gőzöm sincs hogyan, de a bal lábammal, beleléptem a nadrág jobb szárának alsó felébe (nem vicces egyébként), így elveszítetem az egyensúlyomat. Kiléptem, hogy védjem magam a földön nagycsattanva elterüléstől, és a bal lábam nagyujjával érkeztem -arra nehezedett az egész ötvenvalahány (nem mondom meg) kilóm. De hogy szebb legyen, az ujjam visszafordult, de legalább el nem estem és nem is törött el! Láttam embert törött végtaggal, nekem nem lett zöld az arcszínem a fájdalomtól, szóval biztos nem...

Ja! D. épp ma nincs itthon.