Megunta

hogy nincs mire várnia, hát befizetett egy hétvégére, így utazunk. Ketten.
De így még nem pontos, mert nemcsakhogy az úrfiak maradnak, de D. is.
...és hogy még szép is legyen, a gyerekek mellé emberem még megkapta a tereprendezés lebonyolítását a hétvégére*. 

Mielőtt elhajítaná bárki azt a követ: egyeztettünk, hogy erre a hétre jó lesz-é a foglalás, mert mehettünk volna máskor is... Jóvolt. 
Akkormég.
De közben csúszott a tereprendező.

Keresem az érzést. Erre is, arra is.
Nincs bűntudatom sem, de összepakolni sem pakoltam még össze.

Anyu nagyon várja.
Én meg látom magunkat (ahogy három éve már volt szerencsénk traccsolni, szaunázni, nevetni, szaunázni, rötyögve onnan kimenekülni a puccér újonnanérkezőktől, sétálni és mert azt is tudunk, hát vihogni, csacsogni és este, mikor már mindenki elterül a vacsi után, még egyet szaunázni, úszni és éjszaká(k)ba nyúlóan beszélgetni)...     

...megyek pakolni.






*Überbasszuskulcs!