Azon tűnődöm,

normális-e, hogy nálunk mindig: épp nagymosás van?

Ééérika-ééérika...

A nagy net-mindenség elnyelte a valaha volt összes üzenetemet az iwiről.
Már csak kicsi hiányzik és lelépek!
Tényleg.

Mozzanatok,

avagy    V.-ék így múlatják az időt, ha odakint locsog....
Fényképes beszámoló következik, persze a teljesség igénye nélkül:

M. drága, olvas. Aminek nagyon örülök, hogy gyakran és önszántából!

Mesét hallgatnak...

...olykor pedig: néznek. -De hogy!

 

 

 

Csak képek

A szúnyoghálónak köszönhetően pocsék minőségben, de a lényeg így is látszik.

Merthogy

a szép leveleket író mama biztosan vár, meg készül, mert július utolsó vasárnapján S.-en búcsú van, menjünk!



Először is, teszek a búcsúra, mert az utolsó, amin örömmel vettem részt, már rég volt, azóta megváltozott minden, a hátam közepére nem kívánok búcsút, mert ami volt és amit szerettem, az visszahozhatatlan, utánozhatatlan minden további búcsú címszó alatt elkövetett társas összeülés, silány utánzat. (nem, 1x)

D. egész héten dolgozott, szombaton is (inkább vele lennék, ne utazgassunk fél tartományon és szintén fél Dunántúlon által), sz.r az idő -szomorkás az ember (én) és ha elmegyünk, ...nos, ott sosem lehet tudni mit kap az ember.
Pofonokról beszélek, igen. Bár, csak képletesen szólva. (további nemek, vagy 4)

Az ürügy sem kielégítő: július utolsó vasárnapja a következő lesz, nem ez. (ha jól számolom, ez már a 6. nem)

De mert szeretem a férjem és olyan kedves és hatalmas bociszemekkel tud rám nézni, mikor kell neki valami, hát bepalizott, menjünk hát...







A mamával, egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Tiszta sor, hogy neheztel rám, mert a világon vagyok, jómagam meg nem vagyok jó a szerepjátékokban: jó képet vágni a csípésekhez nem tudok, de tűrni azt viszonylag jól, meg nagy balszerencsémre haragudni sem tanított meg senki, nem is igazán tudom hogy kell.
Szóval a jópofizás nem erősségem, ezért és mert ez elengedhetetlen lenne a béke kedvéért szívesen nem megyek sem mamanézőbe, sem D. szülei (továbbiakban D.sz.) nézőbe sem, de mert D.-nek még szándéka volt szülőlátogatóba is menni, ezért az egész kiruccanást elodáztam volna, még úgy is, hogy az utóbbi program számomra fakultatív jellegű.
A sors pikantériája, hogy A. is inkább velem jött volna Anyumhoz (most is), de D. tudta mit kell mondani: szülinapi meglepi várja, hát az más, azért elmegy.  
M. is számolt valami bizgenytyűvel, ezért ő is.

Hogy ezt mennyire nem szeretem! Jó: utálom. A gyerekeim azért mennek D.sz.-hez, mert ajándékot várnak. Nem vagyok büszke rá, de végső soron, ha nekik (D.sz.) ez így megfelel, lévén hogy többszöri figyelmeztetésünk ellenére ezt ők alakították így, hát nekem is.

Hogy

engem mindig be lehet palizni...!

Később mesélek.

Aggasztó

mikor mondok valamit és ő nem hallja meg.
Voltunk már HNO szakrendelésen, a fülének kutya baja.
Mégis.
Olykor odasettenkedek, súgok valamit: hallja.
Máskor kiabálni kell, csak aztán reagál.

Ma hallásvizsgálatot végeztünk, házilag:
-M., kisfiam, súgok valamit, kíváncsi vagyok, hallod-e?
-Rendben.
-Pzszszszszszhhh.
-De mi az a higrométer?
- ...         Aha. Áruld el nekem fiam, hogy lehet az, hogy máskor meg nem hallod, amit mondok neked?
-Mert nem rád figyelek anya!

Urak és szokásaik /szülinapi örömök, kívánságok

M. boldogságának netovábbja, karácsonykor a feldíszített fa, szülinapra a torta, slussz-passz.

Így volt ez egészen addig, míg egy ritkán látott rokon, minden neves alkalom táján, féltucatnyi biz-b.sz* ajándékkal torzította a gyerkők ajándék utáni vágyát, sóvárgássá. Nem fejtem ki.
Nesze neked, fogd meg jól: azóta kívánság, kívánság hátán, amit komoly logisztikai taktikázással tudunk csak ellensúlyozni pedig mi tudatosan nem eköré építettük az ünnepeket, máskorra időzítve az ajándákokat. (Pl. szilveszterre, nyaralás-, Maminál nyaralás emlékére, egyebekre könyv; más ajándék csak úgy, ill. nevesebb alkalmakra egy meglepi.
Velük, csak az ajándék kedvéért találkoznak, egyébként még csak meg sem említik őket. Ezen kedves rokonok közben meg engem szidnak, hogy elleneük nevelem a gyerekeket. Csupa haszon.)
Pedig milyen szép és mókás is volt, mikor a negyedik szülinapján a tortából nem akart adni senkinek, mert az az övé, csak az övé, a nappaliban pedig majd leesett az álla, hogy ő még meglepit is kapott!

A.-nál hasonlóképpen. Annyi kiegészítéssel, hogy az idei szülinapjára karácsonyfát kért, a tortát pedig kategórikusan elutasította.
Nem, torta nem kell, az uncsi. Karácsonyfát szeretne, alá meglepit.
Ugyancsak fel kellett kötnie apának az alsót, hogy kerítsen egyet.
Hosszas telefonálgatások és keresgélések után arra jutottunk, hogy biza ilyenkor nem lehet, nem tanácsos fenyőt ültetni és ugyan vehettünk volna egyet, amit Anyu talált hatezerért, de a fa romokban, rozsdás ágakkal leledzett, biztos csalódás lett volna a vége, ennyiért még mi is megsirattuk volna.
Így D., egy ismerős erdejéből hozott egy erdeifenyőt, ami még jóindulattal sem emlékeztetett karácsonyfára (formára sem, a méretétről meg már nem is beszélve), amit szóvá is tettem, így a szülinap előestéjét morogva töltöttük...
Dunsztosüvegbe állítva várta a reggelt, amikor is, A. határtalan boldogságában röpködött a fácska körül, hogy neki igazi, külön bejáratú karácsonyfája van és ő most milyen boldog! Ötpercenként nézegette, mennyit nőtt, de fel sem vette, hogy még semmit. Mi meg A.-nak örültünk nagyon, hogy milyen kedves tünemény, hogy ilyen boldog az aprócsak fácska miatt!
Anyu szobafenyővel lepte meg, ami szintén kalandos úton került beszerzésre, ugyanis nem lehet kapni. Úgymond: hiánycikk. Az egyetlen rendesen elbújtatott fellelhetőt vette meg a szeretett unokája számára. (Ugye mindenki érzi, mekkora teher nyugszik most a vállamon?!)

Ó és a torta!
Nem rendeltünk és nem is sütöttem, az ifjú úr érdektelensége okán. Bántott a dolog, de mint kiderült, jobb hogy nem költöttünk, ill. nem is pepecseltem vele. D. hozott egyet, hűtőpultosat.
Épphogy megkóstolta, a gyertyafújásért is könyörögni kellett, de végül legalább noszogatás nélkül megtapsolta magát.

*Most is, mikor szóba került, hogy így, egy év után találkozunk velük, M. mit mondott?
Vigyünk jó nagy táskát!
...Mire kell a táska?
Ajándékoknak!                              

Egy

mai bejegyzés Lepkevárnál.
Olvasd el.

Ha feleséged van: eztán talán megértőbb leszel, ha férjed: most mindenképp mosolygós és huncut...

Beszélgetésfoszlányok

Indultunk bevásárolni. A fiúkat megkértem, készüljenek össze, míg én is.  
M. pedig, mint tyúk a csibéit, terelgette, irányítgatta A.-t:

Gyere, megyünk fogat mosni.    ....Júj, nem kell annyi, borsószemnyi fogkrém is elég!
A.: Tudom.
M.: Először a nadrágot vedd fel, aztán a pólót! Anya is mindig azt mondja! Először a buksidat dugd, aztán a kezed!
A.: Tudom!

???  De jó, hogy mindennek, az "anya mondta" szlogennel ad nyomatékot!

M.: Meg kell fésülködnöd!
A.: Tudom!!!
M.: Szandált húzzál, ne cipőt!
A.: Túúúúúúdom!