Urak és szokásaik /szülinapi örömök, kívánságok

M. boldogságának netovábbja, karácsonykor a feldíszített fa, szülinapra a torta, slussz-passz.

Így volt ez egészen addig, míg egy ritkán látott rokon, minden neves alkalom táján, féltucatnyi biz-b.sz* ajándékkal torzította a gyerkők ajándék utáni vágyát, sóvárgássá. Nem fejtem ki.
Nesze neked, fogd meg jól: azóta kívánság, kívánság hátán, amit komoly logisztikai taktikázással tudunk csak ellensúlyozni pedig mi tudatosan nem eköré építettük az ünnepeket, máskorra időzítve az ajándákokat. (Pl. szilveszterre, nyaralás-, Maminál nyaralás emlékére, egyebekre könyv; más ajándék csak úgy, ill. nevesebb alkalmakra egy meglepi.
Velük, csak az ajándék kedvéért találkoznak, egyébként még csak meg sem említik őket. Ezen kedves rokonok közben meg engem szidnak, hogy elleneük nevelem a gyerekeket. Csupa haszon.)
Pedig milyen szép és mókás is volt, mikor a negyedik szülinapján a tortából nem akart adni senkinek, mert az az övé, csak az övé, a nappaliban pedig majd leesett az álla, hogy ő még meglepit is kapott!

A.-nál hasonlóképpen. Annyi kiegészítéssel, hogy az idei szülinapjára karácsonyfát kért, a tortát pedig kategórikusan elutasította.
Nem, torta nem kell, az uncsi. Karácsonyfát szeretne, alá meglepit.
Ugyancsak fel kellett kötnie apának az alsót, hogy kerítsen egyet.
Hosszas telefonálgatások és keresgélések után arra jutottunk, hogy biza ilyenkor nem lehet, nem tanácsos fenyőt ültetni és ugyan vehettünk volna egyet, amit Anyu talált hatezerért, de a fa romokban, rozsdás ágakkal leledzett, biztos csalódás lett volna a vége, ennyiért még mi is megsirattuk volna.
Így D., egy ismerős erdejéből hozott egy erdeifenyőt, ami még jóindulattal sem emlékeztetett karácsonyfára (formára sem, a méretétről meg már nem is beszélve), amit szóvá is tettem, így a szülinap előestéjét morogva töltöttük...
Dunsztosüvegbe állítva várta a reggelt, amikor is, A. határtalan boldogságában röpködött a fácska körül, hogy neki igazi, külön bejáratú karácsonyfája van és ő most milyen boldog! Ötpercenként nézegette, mennyit nőtt, de fel sem vette, hogy még semmit. Mi meg A.-nak örültünk nagyon, hogy milyen kedves tünemény, hogy ilyen boldog az aprócsak fácska miatt!
Anyu szobafenyővel lepte meg, ami szintén kalandos úton került beszerzésre, ugyanis nem lehet kapni. Úgymond: hiánycikk. Az egyetlen rendesen elbújtatott fellelhetőt vette meg a szeretett unokája számára. (Ugye mindenki érzi, mekkora teher nyugszik most a vállamon?!)

Ó és a torta!
Nem rendeltünk és nem is sütöttem, az ifjú úr érdektelensége okán. Bántott a dolog, de mint kiderült, jobb hogy nem költöttünk, ill. nem is pepecseltem vele. D. hozott egyet, hűtőpultosat.
Épphogy megkóstolta, a gyertyafújásért is könyörögni kellett, de végül legalább noszogatás nélkül megtapsolta magát.

*Most is, mikor szóba került, hogy így, egy év után találkozunk velük, M. mit mondott?
Vigyünk jó nagy táskát!
...Mire kell a táska?
Ajándékoknak!