Egészen addig, míg A. el nem érte a tesz-vesz korszakát, M. kérés nélkül, mondhatni önként és dalolva elpakolt. Ha már nem kellett valamelyik játék, visszarakta a polcra, a ládába, így estére nem is igazán volt mit pakolni. Aztán belepiszkált az apróság a rendszerbe, jött pár hónapos együtt pakolás, míg ő maga is ráérzett. (Nem elhanyagolható részlet az sem, hogy ahogy nőttek, szaporodott is kicsit (???) a játékarzenál.)
Később viták sorozata jött, hogy ki, mit vett le/el és azt miért nem rakta a helyére. (Nem én! M. vitatta a pakolásra felszólításának jogosságát!)
Aztán a külön szobákkal, megoldódni látszott a dolog, de valahogy mégis kicsúszott a kezemből az irányítás.
Úgy kezdődőtt, hogy M. kikönyörögte, az aznap épített legnagyszerűbb akármit hadd ne kelljen szétszedni... Csakhogy ő Úrfisága, egyre nagyobb kolosszusokat épít. Van, hogy akkorát, amitől az ajtót sem lehet becsukni!!! ...és nem akarja szétszedni, mert, hogy az milyen szuper, meg még ő játszani szeretne vele... Ugyanezen ürügy okán tudtam ma ezt a képet készíteni:
Este még ártatlan arccal állította: rend van. Most, hogy a képet kicsinyítés közben látta, azt kérdezte: mivégre fényképeztem le a rendetlen szobáját. Ugye nem akarom megmutatni senkinek?
Egy másik, mostanában egyre gyakrabban előkerülő témakör A.,
pontosabban: az ő lyukas zoknija. Merthogy egyre sűrűbben jön haza íly módon leamortizálva.
Jaj nekem!
Ebben a szobában rend van, hidd el nekem.
AntwortenLöschenV.
Nohát, lefényképezem majd én is a gyerekszobáinkat, és biztosan meg fogsz nyugodni. :o)
AntwortenLöschenRendnek persze én nem nevezném, de nem olyan vészes a helyzet. A nagy akármi maradhatna is szerintem, de a sok aprócseprő bigyót könyörtelenül el kell pakolni. ;o)
Vaskalap!
AntwortenLöschenTöbbet nem ülök le pohárral a kezemben a gép elé, mert takarítás lesz a vége... mint most. :-)
*
Altair!
Most komolyan: alig várom a képet!
Gyere el kérlek, és bírd rá!
Légyszi-légyszi!!! ;-)