Tartozom

neki annyival, hogy legalább megemlítem milyen cudarul elbántam vele. A leszúrást még jól tűrte, no de azt, hogy a bőrét, némi fontos alkatrésszel egyetemben lefejtettem, azt már nem.

Mesélek.
Rablóhúst sütöttünk tegnap és az előkészületek alatt történt, hogy a bambuszpálcika egy jelentős darabja áttűzte a mutatóujjam begyét. Csak a technikai megoldást ismertetem, a többit képzelje el, aki akarja: szempillacsipesszel sikerült kihúzni -ami felejthetetlen élmény marad.

Aztán a sütés közben jött a felismerés*, hogy a forgató-fogócsipesszel azért nem lehet fogni, egyszersmind forgatni, mert pocsék keleti gyártmány a karok halálegyenesen merednek előre, a fogó rész pedig 2cm távolságra eltartja egymástól a lapátokat.
Gondoltam, majd én elhajlítom, úgy jó lesz...  Jah, ahogy azt elképzeltem, no úgy nem ment.
A kivitelezéssel volt a baj. Visszarúgott a lapát és lehámozta a bal kezem hüvelyk felőli élét, magával szakítva egyebet is.
Egy élmény volt.

D. azzal ugratott estig, hogy össze kellene varrni, hozzam a legkissebb holozótűmet, majd ő megteszi...! Áááá!

Annyit hozzá, hogy pár perce levettem a csodatapaszt a sebről és ahogy így elnézem, lehet hogy tényleg jobb lett volna komolyan venni D.-t és elmenni összevarratni. (Nem avatlak be a részletekbe, mert elég, ha én vagyok rosszul önmagamtól.)

Ha számításba veszem, mennyi mindenre jó az ember bal keze lévén, hogy eddig fel sem tűnt, kezdve azzal, hogy anélkül rendezetlen a copf az ember lányának a fején, vagy hogy egy szimpla zokni/poló/nadrágfelhúzás mennyi gyötrelemmel jár, azt meg jobb, ha nem mesélem, legszívesebben mit csináltam volna A. biztonsági övének a csatjával, mikor tökéletes, már-már mérnöki pontossággal vágódott ama helyre; mivel ilyen jó hasznát veszem egyébként eme testrészemnek, tartozom ennyivel, hogy megemlítsem és bevaljam mit tettem.

Mea culpa.





*Muszáj volt tenni valamit, mert D. többszörösen elégetett ujjai már erősen torzították az arcát. Persze elsülhetett volna szerencsésebben is a dolog, ha számításba veszem a bénasági faktort és egyszerűen átruházom a megoldás terhét, az égetett kezű emberem leleményére és erejére, de nem, mert nekem mindig bizonyítanom kell.
Most például azt, hogy mennyire ........ vagyok.