MÉG megvagyunk

A fürdőkádunkba reggelre beleesett egy pók. Egy gigantikus farkaspók. (Nem mértem meg, mert félek, hogy rám ugrik, de nyugalmi állapotban van vagy 5cm.)
Ezzel két baj van.

Az egyik, ami általában az élettel kapcsolatban is baj, az időzítés*. A másfél hete tomboló kíméletlenül perzselő nyarat ma reggelre felváltotta a húsz fokkal hűvösebb tél ősz. Gondolom mindenkit rosszul érint.
Általában zuhanyzom, de ilyenkor előszeretettel engedem fel a kádat, hogy legalább estére felmelegedjek. Ez innentől csak akkor működhet, ha az úrfiak valamelyike megszán, és valami módon kitessékeli a kádból és hamár: a házból a dögöt. Reggel M. nagyon örült a nyolclábúnak, mondván lehet forgatni vele egy filmet. (???)

És itt a másik baj, bár jelét nem mutatta félelemnek, de gondolom olyan közelre mégsem merészkedne a nyolclábúhoz, hogy meg is fogja. El nem pusztítjuk, azt nem hagyom (hogyisne, majd jönnek a többiek), de egyikünk sem olyan talpraesett éspervagy vagány, hogy kivigye. (Majd referálok. Talán.)
D. szokás szerint Bécsben, igen.


*Négy éve (mínusz nyár), hogy M. elkezdte a nyolcosztályost és a kérdésemre, miszerint mire lehet számítani, milyen a tanár-helyzet? azt a választ kaptam a már pár éve itt tapasztalatokat gyűjtő szülőktől, hogy minden okay, az egyetlen rettegett tanár, valamilyen számunkra kegyes okból távozott az iskolából. Bár innentől érdektelen volt, azért jól megjegyeztem a nevét.
Két éve, mikor A. kezdte az iskolát, meglepetésnek ott volt az angol mellett a név.
Mondom, mindig az időzítés a gond.