Helyzetjelentés űzve-futva-röviden

1.

Az autópályán utazó ház látványa felemelő.
Pláne a felismerés: ez D. háza! Ill. dehogy az övé, csak az ő munkája és nem is az egész ház, csak az utolsó panelek, amik szombaton követték a többit, épp, mikor mi is arra jártunk és üldöztük kicsit, miután félreálltunk egy parkolóba, hogy pár elcseszett kép erejég ismét melléjük kerülhessünk.

2.

Kéksárgáztunk. D. remekül bírta. Szemforgatás, sóhajtozás nélkül. Tényleg, a pali egy hős!

A srácok szobáit feldobtuk kis ezzel-azzal, ami ugyancsak hasznos befektetésnek bizonyult: reggel szépen eljátszogatnak az új enteriörben anélkül, hogy kitúrntak volna minket a saját ágyunkból. De tényleg, mézesmadzag kellett, (vagy legalább egy grillezés ígérete, aztán egy fagyié) hogy az ajtón kívülre jöjjenek.

Igaz a bevásárlós bóklászást, mérlegelést és tanakodást megszenvedték. D.-nek a háta fájt a végére, nekik mindenük...

/A.:         -London!
T.+D.:    -Hogy mondod?
A.:          -Ott, a képen!
Így , majdnem gigaposztert kellet venni a hisztit csillapítandó, mert először rákezdett az ifjabb, hogy most azonnal, mert ő nem járhatott ott, legalább képe legyen a szobájában róla, a nagy meg azzal érvelt: emlékbe kell neki, rólad anya, mert erről mindig eszébe jutok majd... képes lenne eltemetni egy piros buszos képért... ...hát nem, csakazért sem, még ingyért sem, nem ám ennyiért!

Annak örülhetek viszont, hogy nyilt kártyákkal játszik. Örülhetek?!/

3.

A. benyalt valami bacit, éjjel lázas is volt. A hírre az óvónő nem meglepő módon csak elrötyögött: sok gyerek hiányzik az egy-két napos láz miatt, semmi gond, hogy ma nem megy...

Beszélgessünk kicsit: miért csak közvetve tudom meg mindig, hogy skarlát/tetű/egyéb mifene tombol az óvodában? Miért nem szólnak időben, hogy legalább ne sokként érje a kedvesszülőt egy-egy kórság? Az éjjel is, azt gondoltam, tán a hülye ikeázás közben nyalhatott be valamit, mert ki hallott már két és fél napos lappangásról, biztos a kéksárgában nyalt be valamit, ...vagy a könyökén virító horzsolás, ami kicsit gyulladt ugyan, de gyógyul, csak nem attól...? Á, skarlát biztos nem lehet, már két hete, hogy az utolsó áldozata is meggyógyult... de akkor mi?  

Nem tudtam aludni.

De minek kesergek, ezt a hetet kibulizzuk még valahogy, aztán viszlát ovi!

 

4.

Iskola is péntekig döcög, bár már múlt héten is inkább hajazott holmi játszóházra... Alig tanultak, házit nem kaptak -ne izzadjatok gyerekek, igen meleg van, nincs házi!

Nevezzen bárki vaskalaposnak, de biza nem értem, tíz percnyi háziírás miért lenne olyan szörnyű kínzás... Jah, persze, azt ki is kell javítani, ami rápillantásos alapon működik, a szülő úgyis leellenőrizte...
Tudom, mert volt már, mikor valamilyen egyéb elfoglaltság miatt nem tudtam átnézni, és a hibás (hiába egy volt benne, akkor is) lecke leláttamozva, dicsérettel ott figyelt a házifüzetben.



5. 
D. ma a Fővárosban. Csillárt szerel. Több mint húsz kilós monstrum, olomkristály függőkkel, jaj! Ez a gyengém: csillár fityegőkkel.

Miért nem villanyszerelő teszi fel?
Vannak ilyen ügyfelei: nem bíznak másban, csak őt engedik a házba, be. Egy kolega/partner elcseszett munkája után is csak D.-t engedték oda a közelmúltban, a kolegát meg elküldték a búsba...
Már lakott házak kulcsaival a zsebében mászkál. A gazda a munkahelyén, ő meg bent a házban.
Bíznak benne, ragaszkodnak a személyéhez, én meg dicsekszem vele. Hehehe!