Dicsekedni lehet?

Nálunk az ajándékozás mint olyan, nem játszik túl nagy szerepet.
A gyerekek? Az más.     
Lazán eltelnek szülinapok, karácsonyok, évfordulók ajándékok nélkül.

Inci-finci ajándék nélkül.

Ezt fontos volt megjegyeznem, mert aki ismer és ő jól ismer, az tudja, egyszerű nekem örömöt okozni.
(Mondjuk ott a kéksárga, minden nő álma (javítsatok ki, ha tévedek) és minden férfi rémálma!
-A lófaszkák miatt vajon? Inkább a kasszázás miatt, tudom.-

Vagy hogy olykor beülnénk étterembe? Jah, hát hogy? ...ha itthon sincs.

Színház?*  Dettó.)

Nem nagy ügy, bár ha még emellé itthon sincs, akkor morcos vagyok. Júj, nagyon morcos!
Idővel  megedződtem. Ő kap, én nem.

Mielőtt megsajnáltatnám magam: igaz, hogy alkalmakra nem készül, de nagyon gavallér.

Volt, mikor szatyornyi könyvvel lepett meg, máskor vállrándítva leemelte a polcról a HP 8-ast és megvette...

Most, míg mi az autóban vártuk egy üzlet előtt, rég vágyott rózsatővel jött: illatos, telt virágú angolrózsával.

*