Alant, ill. fenti, lenti képek

Ha már a hétvégéről meséltem, muszáj megmutatnom a pancsoló úrfiakat, akikkel volt szerencsénk merülni párat -különben ki sem bírtuk volna azt a kábító hőséget.

Újfent megbízni a vízben...

Akinek a víz iránti bizalma, születéstől fennáll.

Lebegéses tevékenység, a Mamával.

Így jár, aki csak röpke pillanatokra hagyja el imádata tárgyát.

Visszamennénk.
Valaki legyen olyan kedves és hétvégéig hessegesse el a szürke és makacs felhőket!

Ejj, hogy nekem semmi sem jó!



A jó-ról jutott eszembe:
Hazafelé A. ismét sóhajtozott az autóban        /ezúttal, a katasztrófa elmaradt, lehet tovább olvasni.
...hogy ő dinnyét enne.
De otthon nincs, Ausztriában, vasárnap minden zárva. Mondom, minden. Szerencsére út közben akadt hely, ahol a legkissebb is számít, besorjáztunk hát a legkissebb kívánságára: dinnyéért.
Közben eszembe jutott, vennék Annát, ami édes, M. Rudit óhajtott, A. pedig rátapadt a húsospult üvegére, ha már itt vagyunk, ő kolbászt is kérne...
Így esett, hogy némi hungarikummal feltarisznyázva indultunk tovább, valahogy így:

A képet semmilyen formában nem manipuláltam. Apróúrfi a lecsupaszított részt betermelte -kenyér nélkül. 
Ne tessék fennakadni. 
Amennyi zöldet és gyümölcsöt ő megeszik, öröm az is, ha épp kolbászt kíván enni -magában...

(Még annyit megkíván az igazság, ha azt is elmesélem, hogy másnap délre, egy falat nem sok, annyi sem maradt a kolbászból. Apa este hiába kereste, hehehe.)