Előrebocsátotta, a gyerekeknek ne mondjam.
Dehogy mondtam, éppcsak speckó radarjuk van, meg tünde-füleik, vagy mik, de a szófoszlányokból azonnal teljes lett a kép, így még egyszer telefonálnom kellett, hogy a más aspektusból látott, érdekesnek vélt történettel kapcsolatos kérdéseik, hiteles válaszokat nyerhessenek.
A történet (majdnem) tőmondatokban:
Reggel D. elutazott Alsónagyvárosba lakásfelújjítni.
Munka a tizenegyedik emeleten.
Lift nincs.
Felcuccolás (ez a kedvence!).
Megérkezése után egy óra elmúltával beindult a füstjelző.
Szirénázás a ház előtt.
Parkoló autók ugyanott.
Köztük D. öreg kolegája.
A szirénák hangját kiegészítő dudaszó.
Ezért készségesen, sietve lerohanás.
Egészen a negyedik emeletig.
Testes tűz okán, vissza fel.
Slusszkulcs, pulcsiba bugyolálva, ablakon ki.
Tűzoltó teljes menetfelszerelésben fel.
...és a tájékoztatás: mindenki maradjon bezárt ajtók mögött.
Hamarosan tűz eloltva.
Össznépi szellőztetés és riadalom.
Egy csecsemő az apjáva, füstmérgezéssel a kórházba szállítva.
Szerencsésen alakult. Mondhatni.
D. szerint, hiába írják, hogy az ötödiken, mert bizony a tűz a negyediken volt. Az akkori, ottani szóbeszéd pedig csecsemőről, nem négy éves fiúcskáról szólt.
Mindegy.
Ilyen a média és ilyen a szóbeszéd...
Ufff... de jó, hogy nem lett semmi nagyon komoly!
AntwortenLöschenMilyen érdekes, nem?
AntwortenLöschenHa D. nincs ott, valószínűleg nem is hallottunk volna róla. De így, hogy el is meséltem, belegondoltatok Ti is.
Az ember még a teljesen ismeretlen másikkal is hogy együtt tud érezni!
Lám D. is igyekezett mielőbb elállni az autóval, hogy a tűzoltók el tudják végezni a munkájukat.
Eszébe sem jutott, milyen veszélyes a gomolygó füstben rohangálni...
Kedvesek vagytok! Köszönöm!!!