Már aludtunk rá kétszer, így viszonylag higgadtan mesélem.
A. ki akart menni, focizni a szomszéd kisfiúhoz. De odakint fújt a viharos szél, nem engedtem elmenni, ezért aztán prímán szinkronban voltak az elemek a fiammal, ő idebent tombolt, az meg kint.
Majd leült házit írni, magam meg kihasználva a pillanatnyi csendet, hívtam D.-t, panaszkodni, igen. Éppen azt meséltem, hogy még a trambulinra sem merném kiengedni az úrfiakat, mikor A. megint rázendített, sikítozott, hogy ő ezt nem hiszi el, meg hogy azonnal menjek és ez borzalmas...!
Tanács? Ne legyen semmid. Minek? Valaki, vagy valami úgyis rövid-úton hazavágja!
***HAPPY END
Nem, tanácsot nem fogadunk meg, így veszünk másikat, hát persze. (Két év alatt a harmadikat, no de ki számolja?)
A biztosító visszajelzett: fizet, igen, merolyenrendes, vagy mi, nekünk meg ki kell találnunk az újat hova tesszük, mihez fixáljuk és mivel -ugye, mert azt is jelezték -kedvesen-, hogy még egyszer már nem fognak jótállni a természet viharos kedve miatt. ***
Huh! Jó, hogy nem volt rajta gyerek! És te hogy vagy? Meggyógyultál?
AntwortenLöschenAhogy mondod! (Egy éven belül már másodszor! Menjen a fenébe az a "ménkű"!)
LöschenÓ, határozottan jól. D. izgat, érte aggódom. Ő már lassan tíz napja szörnyen köhög, leginkább éjjel, alig alszik valamit.