Vétkem

Az elmúlt napokat egy különös szürke ködben éltem, amelyben alig-alig érzékeltem különbséget nappalok és éjszakák között. A fiúk vették a jeleket, párnákon jártak és lábujjhegyen, bár az is lehet, hogy csak a hamar jött siketségem hiteti ezt velem, amit viszont láttam is, az hihetőbb, bár meglepő: M. sokat segített, levezényelte A. fürdéseit (...a füledet is!), az étkezéseket is (...rakd el a tányérod!), esténként az előtérbe vitte a sulitáskákat(soha ezelőtt), elmentek egyedül még aludni is. Remek srác!
Örömmel látom, hogy azért tudja, hogy kellene...

De még mindezek előtt, szerdán, hazaérvén az iskolából, mutatta a Religion(hittan)-füzetét, ami betelt, kell egy másik. Az órarend szerint csak hétfőn van újra, gondoltam pénteken, vagy szombaton úgyis megyünk bevásárolni, megveszem akkor. Ez a gyulladásos mizéria közbeszólt, böcsülettel elfelejtettem a füzetet, mea culpa!

Hétfőn nem szólt. Ma telefonált a tanárnő és helyretett(-e D.-t, mert engem nem ért el /még reggel, a fül-orvosnál kikapcsoltam azt a francos ketyerét, mert ott szokás, aztán meg elfelejtettem visszakapcsolni), hogy a gyereknek nincs füzete.
De ez semmi.
A hitoktató, meg a fiamat szidta le, mire ő érvelt: anya beteg...
Mire a kedves pedagógus: az őt nem érdekli mi van, a füzet legközelebb ott legyen!
M. szerint ugyancsak mérgesen utasított.
Említettem, hogy hittant tanít? ( Igaz ugyan, hogy M. nincs hozzászokva az emelt hanghoz, szóval, hogy ténylegesen kemény volt-e vele a tanárnő, azt nem tudhatom. )


...és még itt van az üzenőfüzetben szereplő meghívó holnap estére, amit volt olyan kedves és a hívás során megemlített a tanárnő: kötelező a megjelenés, mert meg kell beszélni a májusra tervezett osztálykirándulást, amiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy ugye melyik hónapra tervezik, hogy ebben a tartományban zajlik és két napos lesz.
Elmegyek, a megbeszélésre, úrfistól, persze, ha nem adta volna ki az ukázt, akkor is mentem volna, noha M. valószínűleg nem megy. ( Ő nem bánja.)
Bizalom hiányában hogy?