22 nap

után megérkezett a képeslap is  Londonból, amit hazaküldtem. Szegénynek rém viszontagságos útja lehetett...

A meséléssel meg én vagyok elmaradva, nem is értem miért.


.
Miután hazaértem/hazaértünk, mosógépet hajtottunk családilag. Igen hamar döntés született: így napokon belül beállhatott az új mosólyány... úgysem hinnétek kit választottunk, így hallgatok.
Kicsit, lehet mostohán bánunk vele, többet dolgozik azóta, mint a régi.
Nesze neked szép idő!

.
Aztán egy hétig itt volt Anyu. Mesélt, bezsélgettünk, vasalt, meg egyéb módokon pörgött -azt mondta kipihente magát!
Bah: elutazása előtt egy nappal történt azon meglepetés, mikor hűlt helyét találtuk csak az ugrálónak, másnap reggel nekiugrottunk, szétkaptuk, majd felhordtuk.
Egy ekkora dögöt, ha még darabokban is, a völgyből felcipelni, iszonyat meló volt. Lehet, közben nem kellett volna beszélgetnünk...?
Az, hogy pontosan hogy került le a völgybe az nyilván már soha nem derül ki, de hogy gonosz poén volt a vihar részéről, abban megegyeztünk minden közreműködővel. (Ahogy felfedztük a hiányt, majd felmértem a szomorú helyzetet, azonnal jött a telefon (egy szintén dombonlakó szomszéd, a völgy túlsó feléről), hogy tudjuk-e, hol jár a trambulin... Negyed órán belül értesült a kárunkról a fél falu. ...és vigyorog, basszus már megint mindenki vigyorog -ez hasonlóan mókás esemény lehet, mint anno a bárányhimlő és hasonlóan ahhoz most sem értem a csiózist és hamár így felmerült, ha tudjátok, áruljátok már el nekem! Köszönöm.)

A biztosító úgy döntött, egyszerűbb ha pótoljuk, ők pedig kifizetik a vételárat.
Pillanatnyilag várjuk, hogy utalják az összeget. Az úrfiak már boldogok...  és gazdagabbak lettünk egy szerintük vicces megjegyzéssel: minden hazaérkezésnél elhangzik a még meg van!  felkiálltójeles.

.
A csevegések között elmentünk kicsit vásárolni is. Nem sorolom, mert lényegtelen és talán ezt sem kellene megemlítenem, de belefér ha kinevettek: a cipő, amit végül megvettem, mindamellet, hogy van pink alkotóeleme, növeszt is. Ez életem első pink, magaslatilábbelije. A hírérték most jön: mintha világ életemben ebben jártam volna. Kényelmes, növeszt, imádom!

Eddig úgy éltem, hogy soha nem hozott lázba egyetlen topánka sem. Eddig.
Azt hiszem szinténeddig volt békés anyu és D. kapcsolata is és ez is miattam, minek meséltem el, hogy ő beszélt rá a vételre, ill. hogy egyeltalán felpróbáljam˘˘˘˘˘˘    tehát ő, csakis ő tehet a megfertőződöttségemről...

.
Közben folyik a kertészkedés is. Már tavaly is csodás volt a föld, az illat, a növények, de idén!
Megérte a sok kapirgálás és gyökérszedegetés: sehol egy tarackszál és alig akad békarokka. (Sőt, spanyol-meztelen sem! De ez nyilván csak véletlen.)

.
D.-vel van egy kis pitty-putty. Egy két héttel ezelőtti sérülés nem akar elmúlni, de nem hajlandó orvost-látogatni. Megígértem neki, hogy rám ne számítson, nem vagyok hajlandó a továbbiakban kötözgetni, meg sajnálgatni, de nem, ő nem megy.

Javítsatok ki ha tévedek, de ez a fene nagy keménység, vagy minek gondolja, inkább hajaz ökörségre...
Hogy kíméljem, ha ő tököset játszik?

.
Azt meséltem, hogy korábban bevezette az úrfiakat és gyanútlan valómat egy kisállatkereskedésbe, és mutatott egy fülest, hogy tessék, ilyet veszek nektek...
Aztán felmerült a bárány puha, bozontos bundában, majd kecskéről szóltak a rémhírek, de tegnap már póniról beszélt, mert kihagyhatatlan ajánlatot kapott: potom 20 ezer petákért miénk lehetne egy...

Szerintem a sérülés izzó vörösessége elérte a szürkeállományát, mert normálisan még halakról sem akart hallani.





Lehet, kifelejtettem valamit.
Azt majd pótolom. Gondolom.