Nedves leves

Húslevest főztem, tyúkhúslevest. Illetve dehogy tyúk, azt már ez nem érte meg, hogy az legyen, ez csirke. Így csirkelevest főzök. Ez meg milyen már: csirkeleves?
Merthogy itt nem lehet kapni tyúkot. Illetve lehet olykor, jeles alkalmak táján, de akkor is csak fagyasztva, no meg tudni kell a helyet, ahol be lehet szerezni. Mi meg annál jobban szertejük a tyúkhúslevest (már megint tyúk, pedig dehogy), hogy karácsonyig, húsvétig halasztgassuk, no meg a kiscsaládom háromnegyede köhög, tüsszög, orrot fúj, meg húslevest kér. Hát főztem.
De nem ez a lényeg és nem is értem mit csapongok itt, mint a hülye ló, ahogy Domján Laci mondta annó, pedig én még jól vagyok, így nincs semmi magyarázatom a kitérőkre.
Ja, a leves! Igen. Rosszul lettem közben. Nem úgy, nem fordult közben a gyomrom egyet sem, csak amúgy, hogy potyogtak a könnyeim. Megsirattam azt a csirkét. Miközben bontottam szét és ahhoz a részhez értem ott a bordáknál...   kirázott a hideg és olyanok jutottak eszembe, hogy ez a darab hús a kezemben nem csak egy darab hús...     Mi meg megesszük.

Majd ha rájövök mi a bajom, elárulom. Vagy nem.