Utálok telefonálni. Egészen pontosan: utálok idegenekkkel telefonálni. Ismerősökkel csevegésnél nem zavar, ha nem nézhetek a szemükbe. A hangjukból, a hanglejtésükből tudom, ha valamit véresen komolyan mondanak, vagy ugratnak, esetleg, hogy nem hallották amit mondtam, vagy teljesen érdektelen a számukra. Egy pillanatig sincs rossz érzésem, hogy a mondanivalómat félreérthetik, ha mégis, lehet korrigálni, mert javarészt értjük egymást.
Rossz beidegződés, nyilván, de szeretem a szemkontaktust.
Ma telefonáltam az oviba, hogy időben jelezzem: A. hétfőn reggel ismét megy és megkérdezni, a többi lurkó kilábalt-e a gyomorinfluenzából. Igen. Minden ok, A.-t nyugodt szívvel küldhetem jövő héten.
Húsz perccel később, dudál valaki a ház előtt: az ovibusz sofőre várja A.-t, vinné oviba...
Hétfőn drága! Hétfőn.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen
Szabad a véleményezés, de kérlek légy kedves! Itt nem bántott senki.
A régebbi bejegyzésekhez írt hozzászólásod, csak engedélyezés után jelenik meg.