Ha lehet, ne verj meg senkit!

A múlt heti kosárlabdameccs nagyon csúnya közjátékba torkollot. Már az ellenfél edzőjének örjöngő ordibálása, rugdosása, hisztis ugrálása és toporzékolása is sokaknál kiverte a biztosítékot, de csak aztán szabadultak el az érzelmek, hogy a magyar játékvezetőnek újra és újra magyarul reklamált néhány fújás miatt, hiába kérték, hogy németül tegye.
Félidőre nem egy csúnya orrbagyűrésen, fellökésen és a nézők ordenáré beszólásain voltunk túl, mire a mi edzőnk is felhergelte magát és csúnyán leordította a másik fejét.
Az elköszönéshez az ellenfél fel sem állt, a mi edzőnk Y ment oda és kezelt le a srácokkal, de az edző makacsul kitért a pacsizás elől...
Négy szezonon vagyunk túl, ilyet még nem láttunk.

Fura egyébként, az összefogás teljes hiánya. Csapaton belül szidják egymást, s.ggnek, b.zinak, s.ggfejnek, nevezik egymást, a hülye teljesen általános, ezen már meg sem lepődöm.

Oviban volt M. első hatalmi harca egy fiúval. Hiába szólt neki ne csipkedje, ne bokszoljon a vállába, ne rugja fel, ne tépje a haját, ruháját, csak folytatta. Aztán már csak az orrát lógatva járt haza, mígnem az apja félrevonta és megbeszélte vele, mivel az óvónők nem segítenek: ütés nélkül*, de oldja meg ( többször szóltunk, figyeljenek oda, de ők azt válaszolták, a gyerekeknek kell ezeket egymás között lejátszaniuk ).
Másnap behívattak az óvodába, hogy a M. a másik kisfiút a vállánál megragadva, a lábát elgáncsolva, kétvállra fektette...
Koppant a kisfiú feje? Megsérült? 
Nem, de nagyon megijedtünk!
Örülökkel hökkentettem meg őket - "lejátszotta a kisfiúval a dolgot".
Még egyszer sor került a fektetésre, aztán többet senki sem piszkálta.

Most pedig a verbális öklözés csapaton belül. Ütik, akit gyengébbnek vélnek, magyarul azt, aki nem az ő alpári módjukon vág vissza. Tegnapig a M.-t is.
Bepöccent és már a pályán osztotta őket, majd az öltözőben elkapta kérdőre vonta az aznapi erőslegényt.
Hazáig hallgattam milyen pipa és elege van, ő többet nem finomkodik...
Még este hívtuk Y ügynököt edzőt, hogy mi folyik a háttérben, tudjon róla ( komolyan tartok tőle, hogy M. szájon legyint valakit, jobb az ilyet megelőzni ). Tényleg gőze nem volt róla.
Ma teljesen más hangulatú edzés volt és a főni árgus szemekkel leste a történéseket.  
M. élvezte az edzést





*Iszonyú ereje van, de akkor még egyeltalán nem volt tudatában mekkora.

a srácok szemében M. a rossz, míg a fiú a szegény árva...

Nem is tudom már mikor pontosan, de hosszú hetekkel ezelőtt jött azzal haza, hogy pár fiú taxizik a suliban. Elmagyarázta: váratlanul és ököllel ágyékon vágják a másikat. Mindezt rötyögve adta elő, mert mint mondta, ő mindig kivédte, nem lesz semmi baj.
Időnként jelentette, hogy 
ma is ezzel szórakoztak, 
ma is, 
már csak ez a fiú játszik ezzel, nem vészes, mert valahogy mindig ki lehet védeni 
és már csak ő, a többiek már ráuntak, nem tartják viccesnek. 
Többen hárításkor kicsavarták a fiú karját, vagy ellökték maguktól...
Aztán egyszer azzal jött haza, hogy becsülettel eltalálta a srác, összecsúszott a sportcsarnok öltözőjének ajtajában, mert a sporttáskájával, abban a sportcipőjével csapott le.
M. figyelmeztette, hogy hagyja abba, vagy megjárja!
Erre a figyelmeztetésre még kétszer került sor, a fiú valahányszor nevetett, hogy aha, persze!
 A következő, utolsó alkalommal, mikor fájdalmat okozott, M. bevárta az osztályfőnököt óra előtt a folyosón, elmesélte mi történt, ugyanakkkor a fiút nem nevezte meg, azt mondta, csak azt szeretné, ha ő is szólna, ne forduljon ez elő még egyszer...

Itt muszáj a tanár védelmében pár szót szólnom, az osztálynak komoly múltja van, bődületes csínyeket követnek el, de nevezhetném ezeket épületes baromságoknak is: kislány alól kirántott szék, tolltartóval dobálózás, aztán egyikük kissebbeket tollal firkált össze és ahogy beszélnek, ...nem is mesélem tovább.

A tanár végighallgatta, kikérdezte és nagy nehezen még azt is elfogadta, hogy nem nevezi meg a fiam a fiút, majd dühtől tajtékozva rárontott a csapatra, hogy kivallassa őket, persze senki nem látott semmit, és egyikőjük sem vállalta.
Szegény önkívületében, miután pár feladattal lefoglalta az osztályt, taktot ütve az asztalon M. orra előtt, kikényszerítette a fiú nevét...

Innentől M. volt a Petzer, úgyismint Júdás, ill. a srácok nem értik, ilyen kis semmiségért miért kellett mindjárt a tanárhoz futni.
A fiút bitanggul meghúzkodták, másnap kétszer vitte ki óráról az ofő és egyszer az igazgató.

Ezen a héten az osztály ügyében naggyűlést tartanak a tanárok, ezt már az osztályfőnöktől tudjuk, mert nem csak a fegyelemmel, a jegyekkel is nagy bajok vannak.

gazdagabban

tért haza, pláne ami a szókincsét illeti.
Anno nagyon örültem, hogy német nyelvterületen nőnek fel a fiaim, emígyen ékes anyanyelvünk cifra kifejezéseitől távol és hogy ezeket -gondoltam- dehogy ismerik majd meg, megérteni sem fogják.
Hála a magyar nyelvterületről érkező osztálytársaknak, nem maradnak ezek a gyöngyszemek ismeretlenül.
M. fiam kapja őket dögivel, itthon meg kérdez.
Ma kétszer pirultam el a kérdőjelek után.