D. hagyta, először a tanárnő hadd mondja el mi a gond: (Ugye két évfolyam párhuzamos tanítása folyik egyidejűleg az osztályban, ebből adódóan gyakran üresjáratban vannak a gyerekek, hátra mehetnek társasozni, illetve előre, olvasni.) A., mivel elsőként végez a munkáival (!), odamegy olykor a kis társaihoz és kritikával illeti őket: ez nem olyan szép, vagy lehetne szebb is... (Most ezt tényleg nekem kell itthon megbezélnem vele?), ill ha valaki bántja, akkor nehezen lehet újra kommunikálni vele...
Aztán elkezdett D. beszélni, elmesélte, hogy a gyerek pénteken zaklatott állapotban került haza, majd azt mesélte, hogy a tanárnő kiabált vele és hogy hülyézés is volt (itt közbeszólt a tanerő, hogy ugyan ki? D. mondta, hogy hát maga. Persze itt elkezdett volna tagadni/védekezni, ha D. nem mondja, hogy elnézést, be szeretném fejezni...) Majd folytatta azzal, hogy mivel a tanárnőt nem lehet elérni utánaérdeklődtünk és jobb híján más gyerekeket kérdeztünk, akik szintén ezt mesélték...
D. elmondta, mi nem kiabálunk a gyerekeinkkel, nyilván rosszul esik nekik, ezt meg kell értenie...
A tanárnő elismerte, hogy aznap mérges volt ... 22 gyerekre kell figyelni... megterhelő... többeket is ledorongolt aznap, nem csak a mi fiunkat... de utána mindenkivel megbeszélte, még hazaindulás előtt, hogy azért jóban vannak...
A hülyézést, mint témát, kerülte aztán, mint a savat.
Most itt tartunk. Annyival kiegészítve, hogy eztán fix időpontban hívom minden héten egyszer, és ott megbeszéljük mi volt, mi nem. (Ő ajánlotta fel.) Megkért, beszéljem meg vele, az olvasó, játszó szigethez menjen mikor végzett (én? hát jó), és ne sértődjön meg a szidás után.
Kérdeztük mit gondol az iskolai munkájáról, szerinte igen ügyes, szépen dolgozik, szépen olvas, pontosan számol. Csakhát van, mikor bezár és durcás.
Na.
*Öngól is született: valamilyen, számunkra ismeretlen okból behívta a jelenleg az iskolában tartózkodó (egyébként falunkbéli és A. egyik osztálytársának az anyukája -örültünk), a párhuzamos tanítás után érdeklődő tanártanoncot úgy, hogy tőlünk meg sem kérdezte, mit szólnánk hozzá.
Amikor D. előhozta a kiabálást/hülyézést, az addig békésen jegyzetelő korombeli tanárjelölt, szintén kibillent a nyugalmából: felkapta a fejét és vörösebb lett a paradicsomnál.
Talán a tanárnő sem örült aztán annyira, hogy ő is fültanúja volt a beszélgetésnek...
Reméljük, hogy megelégedés lesz a vége mindkét fél részéről. :)
AntwortenLöschenVégülis egy év nem a világ. ;-)
LöschenA párhuzamos oktatás nem mentség semmire. Többet kellene készülni / jobban szervezni és akkor nem lennének ilyenek.
AntwortenLöschenKénytelenek vagyunk belenyugodni a megváltoztathatatlanba, abban meg bízunk, de nagyon, hogy a továbbiakban nem kiabál legalább.
Löschen(Hiába, azóta is türelmetlen, kiabál velük. A.-val nem. Eddig.)
Ügyesek voltatok :)
AntwortenLöschen22 gyerek egy képzet tanítónak nem szabad, hogy sok legyen, és a vegyes korosztály sem! Az meg, hogy az nap ideges volt :O - hát ahhoz kinek mi köze?
És igen, a benti viselkedési szabályokat neki kellene ismertetni, betartatni, személyre szabni, megbeszélni... ez olyan, mintha bemennél hozzá, hogy szóljon a gyereknek, hogy otthon pakoljon el maga után vagy egye meg a spenótot.
természetesen képzett
AntwortenLöschenValakik úgy gondolták, ide ő is jó lesz.
LöschenSzerencsére a harmadikasok és negyedikesek tanára tudja a dolgát és szereti a gyerekeket.