Nem ittunk kávét, ha mégis, csak instant változatot. Ritkán, sok-sok tejjel.
Aztán M. első karácsonyára kaptunk egy napsárga, filteres kávéfőzőt, ami jól jött, hamar lehetett vele teát összedobni.
Majd kb. négy éve februárban, egy hosszú hétvégén, ittunk pár igazi, kávébabból készültet tejszínhabbal, minek következtében kiderült milyen is egy ilyen ha jó és hogy ezt lehet szeretni is.
Többet a sárgában nem főtt tea.
Igaz eztán is csak ritkán és továbbra is sok tejjel, esetenként habbal ittunk kávét.
Tegnapig.
Az üvegkanna, egyben a főző lelke, valahogy lesodródott az elmosogatott edényhalom tetejéről, stílusosan M. könyöke által.
Szerencsére a szőnyegen lehelte ki a lelkét, így nem hullott a szélrózsa minden irányába, nem sérült meg egyetlen talpacska sem.
Csak a fejem, már megint, az, ami azóta oda.
Nem, nem elvonási tünet.
Valaki bevállalna egy ne haragudj/nem akartam szólamot trillázó kilencévest a bűntudatával egyetemben?
Csak míg a bűntudat elkushad. Hm? (vigyorpofa)
Soha, soha, soha nem szidtam le őket, ha összetörtek valamit. Legfeljebb hangosabban szóltam: maradjanak ahol vannak, hozok papucsot.
AntwortenLöschenEz bűntudat valami beépített dolog lehet.
V.
Szerintem egy előző életből... :-D
LöschenNem, ilyesmiért sem szidtuk meg őket, egyszer sem.
Vigyáz a dolgaira, rém pedáns. Így most bántja, hogy valami az ő keze által ment tönkre.
De ma reggelre megbékélt a dologgal.
(Épp ideje volt!)