A napos, fényes, édes Itáliában jártunk

A bizonyítványosztót viszonylag hamar lezavarták. A ceremónia maga, ill az évzáró Istenteiszteletet belesűrítették gyenge negyvenöt percbe. De nem haragudott senki, mi pláne nem, siettünk tovább még a hiányzó dolgokat beszerezni, demert D. sietett, hát csak hézagosan sikerült én meg enyhén pipa voltam -nem szeretem, ha az utolsó mozzanatoknál magamra hagy -bár megszoknom, lett volna elég alkalom.
Szürke villámaver akkor már Anyuéknál, a kék D.-nél, én meg itthon gyömiszköltem kofferbe, sporttáskába a holmit. Este már nem volt energiánk az autóba berakni, de a reggeli 6 órás indulásra azért mégiscsak elkészültünk.
Anyuék halál pontosan érkeztek és egy utolsó csuri után, két hasonló megállóval megérkeztünk a napfényes Porto Garibaldiba. (Farerben, pulcsiban, így az első dolgunk a vetkőzés volt.)

Nem, persze hogy nem mesélek el mindent óráról órára, csak azt, hogy remek időnk volt, a srácoknak kedvük és türelmük, hogy a fagyi nem mindenkinek ízlett, ugye a fizetőembernek perkálás után már savanyúnak rémlett (pedig jóvót ám), hogy imádom a németeket felkiáltójelessel toltuk ki a kosarunkat egy helyben, kb hatodik nap talált, német élelmiszerlánc ajtaján, mert ott osztrák áron alul, ismert termékeket kaptunk (az olasz boltokban az ember kétszer meggondolta mit tegyen a kosárba, a kenyerük meg vicces, de nem is igazán nevezhető annak, ami nem lenne baj, ha nem aranyárban mérnék...).

Ferrara érdekes, Bologna gyönyörű (három nap is kevés lenne), Ravennán meglepődtünk, hogy mekkora, ráadásul ott eligazodni sem kutya, bár az is lehet, hogy csak fáradtak voltunk, aztán Comacchiót még muszáj megemlítenem, aminek vadiúj, jól felszerelet, bár angolul alig, németül pedig konkrétan egy szót sem ismerő személyzetű kórháza van, de mert van Olaszhonban élő kedves ismerősöm, túléltem a mókát és idő előtt haza sem kellett jönnünk.

Még mesélem, hogy ott ünnepeltük egymást, hogy már milyen sok szép éve motorozunk együtt, most számot is írok, mert olyan szép kerek: tizenhárom.
Ami kedves még: kismeber lett hét ugyanakkor és azt mondta élete legszebb napja volt, pedig spontán tornyot mászattunk vele, nagyot, számszerűsítve: 97,6m magasságút (Asinelli) felfelé, félúton meghaltam kicsit, nem annyira a lépcsőktől, de a magasságtól (a francnak hagyták ott azt az ablakot, tán építésnél kihagyhatták volna, ill. mindjárt befalazhatták volna ugye.)

A halak és a kert is túlélte a mókát, a postai szolgáltatás, minek keretében otttartották a leveleket és a szórólapokat(!) remekül működött, bár megkérték az árát (míg a maximálisan kérhető kilenc hét 29,90, addig az általunk igényelt két hét 14,90), hétfőn, az első munkanapon pedig kihozták.

Az olasz atópálya megfizethető, a határtól Velencéig 16,50, aztán mi főúton tettük meg a maradék távot. A parttól Ferrarát egy régi autópályán lehet elérni, ami nem fizetős, de hepehupás és 90-es korlátozás van végig (jogosan), Ferraratól Bolognáig új az autópálya és a megszokott kapus beléptető-, fizetőrendszert építették ki, ez itt 3,70 volt, visszafelé 2,60. -Nem derült ki, ne kérdezd.

Az olaszok nagytalpúak, tapossák a gázt mint ökör, noha az üzemanyagárak az egekben legolcsóbban dízelt 1,59-ért kapsz, nem is akárhogy, önkiszolgáló kutakat találsz szinte mindenhol, és jól gondold meg mennyit dobsz be, mert vissza nem, csak levásárolható kupont ad.
Balesetet számtalant láttunk, emiatt torlódtunk, de jobban sajnáltuk őket, mint bosszankodtunk...

5-én együt zúgtunk a forgataggal a NOTTE ROSA nevű, a nevéhez méltón rózsaszínbe öltöztetett ünnepen. Koncerteket, bemutatókat, bazárokat, reggelig nyitvatartó üzleteket láttak és élveztek a rózsaszínbe öltözött túristák (számszerűsítve: mi hatan) és a helyiek. (Ezen az estén láttunk rokizó fiatalokat is a színpadon, az egyik lányzót elejtette a párja és akkorát esett mint az ólajtó, később sínbetett bokával került mentőautóba...sajnáltam nagyon. Másnap reggel magam is a kórházban kötöttem ki, meg is fogadtam: nincs több együttérzés, így a pár nappal később, az autópályán oldalára fordult autóból kiemelt, vérben fürdő lányra igyekeztem nem sokat gondolni.)

Mi szombat óta itthon, a kert már újra gatyábarázva és a lendület még nem, de a mosás kényszere már elkapott.
Majd visszarázódunk valahogy!

Képek is lesznek,majd, ha valakit tán érdekelének.