sok kis semmiségről, röviden (?)

Szombaton, kerítésépítés közben kegyetlenül leégtem. A gyerekek nem, mert annyi eszem azért volt, hogy délidőre őket beküldjem -bár az itt leírtak olvastával biztos van, aki a kapcsolatomat az ész nevű fenoménnel erősen cáfolná.

Kedden itthon voltak még a srácok, így el tudtam velük menni haza, különböző, behajtással fenyegetőző szervekhez vitatkozni, bizonyítani. A bizonyítás vita nélkül, gyorsan zajlott. Nyáron meg megejtem a kijelentkezést -országelhagyás. (Már kellett volna, rég, de mésem, mert ... persze a történet hosszú és már sajnálom,hogy eddg nem. De majd most!) Szóval a meg nem nevezett hivatalok előtt emelem a kalapom: rövid várakozás, gyors ügyintézés -némi puffogás, meg pofavágás belefért, rosszabbal számoltam.

De ha már a feltételezett viselkedésnél tartunk: május elsején ellenállhatatlan vágyat éreztem Keszthely után, hát leutaztunk. Dél elszálltával és a kórus rákezdtével betértünk egy étterembe. Rögtön a móló felől érkezve, az elsőről beszélek. A főpincér (szemüveges, kopaszodó, erősen pocakos, fekete öltözetű) izgágáskodott körülöttünk és noha az étterem neve alapján joggal kívánhattunk/rendelhettünk volna gyrost, gyorsan le is beszélt minket róla: leglább másfél órát kelene rá várnunk... rendeltünk hát mást és vártunk.
...és vártunk.
Közben A. elveszítette a türelmét, D. többször rákérdezett az ételre, a harmadik kérdés után (másfél órája ültünk akkor már ott), az italokról kérte a számlát (szinte azonnal meg is bánta), mire bunkókám azt a választ adta: már épp javasolni akartam.
A. ekkor már végképp türelmét vesztve sírt. Fizettünk (hiba volt) és távoztunk.
...később, ettünk egy igazán jó fagyit Hévízen. (A Balaton felől érkezve, az első utca balra, ott rögtön jobb kéz felől az első fagyizó.
A Velencei Álom, egy álom! Bár még azt soha nem kértem, a joghurtos-gyümölcsösöket annál inkább., de kóstoltam.)

A héten elkezdtek virágozni a rózsáim. Mámor!