Valamelyik szeptembertől indul a rege

Az oviban tépte a körmét. Pénteken, szombaton és szünetekben nem, de ha menni kellett, azonnal. Unatkozott, nem szerette.
Az ovi végeztével soha többet.

Az iskolakezdést nagyon várta és a lelkesedés aztán is, csak bizonyos napokon csappant vissza, ha valami galiba adódott. Pl., mikor a tanárnő enyhe ingerültséggel széttépte az aznapi német feladatlapot azzal, hogy az úrfi félreértett valamit, majd a fecniket a szemétkosárba dobta... nem minősíteném, csak mesélem, hogy ezek után két napig, gyakorlatilag úgy unszoltam, meg majdhogynem zsaroltam, ill. egyezkedtem vele azért, hogy egyeltalán elmenjen az iskolába. Csak azért két napig, mert aztán a tanárnő a hét hátralevő részében nem ment, így A. visszanyerte a széttépett majd a papírkosárba hajított kedvet.

A füzetei szépek voltak kezdeteketől, bár kicsit szálkásan írt és jobb irányba enyhén döntve, lévén a parányi kezéhez nagyok a vonalközök, de ez október végével rendeződött: gyakorolt, megszokta. A matek a kedvence és nagyon szívesen olvas. Bármikor, bármit, amióta több, mint 4 betűt ismer, gyakorol, próbál és kérdez.

Néha mondta, hogy a tananárnő furcsán beszél. Meg időnként rém ingerült.*

...és olykor, ha valamihez nem volt kedve, fáradtabb volt, vagy játszott volna, meghúzta itthon a vállát és egy sóhaj kiséretében azt mondta: nem tudom. ...és biggyeztett... {-Mi a házid? -Nem tudom. ... Majd jött kis idő múlva a már kész házival. -valahogy így.}

Az iskolába nem mentem külön érdeklődni, mert minden tanévkezdéskor felhívták a figyelmünket: az iskolába rohangálni felesleges, amint észlelnek bármit, ami nem helyén való jelzik, ill. ott a szülői, keine Sorge, együttműködés van...

Szóval úrfi repkedett, a munkái rendben és úgy generell, semmi szűrke felhő, megy ez! Gondoltam. Gondoltuk.

December elején hívatott a tanárnő azzal, hogy baj van, ő bizony visszatartja az A.-t, mert... mert... mert...
(Van egy remek program, ez nem évismétlés, csak három év alatt végzi el az első kettőt... blablabla...)



Másfél órán keresztül hallgattam, hogy mi mindent nem tud a fiam, hogy semmit sem ért , meg hogy visszamaradott, meg most hadd ne soroljam...
Pokol volt, én mondom pokol.

Az érveket megcáfolni nem tudtam, mert nem hagyták (ketten ültek velem szemben, folyton félbeszakítottak) és olyan dolgokat mondtak, hogy csak tátogtam mint a hal és azon járt az eszem, hogy ez valami rossz vicc, vagy kiről beszélnek egyeltalán? ...

Hazaértünk, velem együtt A. is és beszélgetni kezdtünk. Volt egy sejtésem, kérdeztem, mire kiderült, az iskolában, mikor a tanárnő "furcsán beszél", vagy "ingerült és csapkod" ő húzkodja  a vállát és mondja amit itthon is olykor: ő nem tudja. (Biz Isten magam is hasonlóan, valamit csak mondanék, hogy előbb szabaduljak...!) Megbeszéltük, hogy a tanárnő nem én vagyok, ő ha folyton azt hallja, hogy nem tudod, akkor ő készséggel elhiszi....

Mert a morzsa azért el volt hintve, hétvégenként és kínunkban tesztelgettük.
Felhívtam pár szülőt, eszmét cseréltünk a tanárnővel kapcsolatos benyomásokról, tapasztalatokról és megtudni, a többi gyerkő hogy áll, mit tudnak és hogy ill. vannak-e gyenge pontok...
Beszélgettünk hosszan, majd a két ünnep között D. egy véletlen találkozás során és megváloszolván egy kérdést, elpanaszolta a dolgot a polgármesternek (Ő maga is tanár volt korábban), pontosabban a tájszólás-iskolában-tanórán helyzetet... Ő azt mondta, a mi nevünk nélkül, de feltétlen tesz lépéseket...Közben mi már eldöntöttük, a csimotát visszük a Schulpsychologie-ra, véleményeztetni, meg különben is, átvisszük másik iskolába. (Véletlenül, több általános iskolai tanár ismerősöm is van, ők tanácsolták, ugye ismervén A.-t és biztattak, hogy egy pillanatig se hagyjuk annyiban a dolgot...)

Januárban, az első iskolanapon (érdekes) M. azzal jött haza, hogy az ő tanárnője hosszan beszélt arról, milyen fontos, hogy a gyerekek is németül, tájszólás nélkül beszélgessenek, mert enélkül nem tudnak helyesen írni... az iskolában is és a szabadidejükben is. (Ugye ez egy itt nevelkedett szülőben -a példa szerint- fel sem merül, milyen nagyon fontos ez. TÁN ÉSZRE SEM VESZI.Viszont szintén, a köztes időben lefolytatott egyik beszélgetésből kiderült, nem is megengedett, hogy egy tanár, az iskolában tájszólással beszéljen. De hát logikus is lenne! Nem? De.)



Tegnapra időpontot kért D.
Együtt mentünk be.
A tanárnő füligvigyorral ecsetelte milyen aranyos, okos, ügyes és milyen szép a munkája. Hogy már másnap, hogy (két hónapja lassan) bent voltam milyen más lett és hát most, januárban hogy kinyílt.
Jaj, nem dehogy, szó sincs róla, dehogy tartja vissza, nagyon ügyes, okos kisfiú!



Az elmúlt két hónapban, tegnap volt az első, nyugodt éjszakánk.




*Az egyik beszélgetés során megtudtam, hogy a tanárnőnek komoly fájdalmai vannak, izületi problémákból kifolyólag, ezért is hiányzik olyan gyakran több napig is, mert kezelésekre jár a Fővárosba.
Sajnálom, hogy problémái vannak.  De ezek a problémák nem kell, hogy a diákoké is legyenek!