Lassan talpra állunk

A nap kétségkívül legcammógósabb időszaka a reggel. Mire mindenkit talpra állítok, mire mindenkit megreggeliztetek, mire mindenkit sikerül rávennem, hogy felöltözzön végre.
Persze D. kivétel. Ő mindenben az.
A reggeli készülődésben azért, mert vagy itt sem aludt előzőleg -ugye, vagy már olyan régen távozott, hogy a báránytakaró alól is rég eltűnt a testének melege, hiába keresem, kutatom.
Az elmúlt öt napban ez másképp zajlott, ő volt az utolsó, aki elhagyta az ágyat -ha egyeltalán. Olyannyira beteg volt most is az, hogy önként és dalolva indult hétfő reggel az orvoshoz, hogy alig több mint húsz perc múlva, füstölgő fejjel gumikkal érkezzen haza. Nem, nem azért ment hogy füstölöghessen, hanem segítségért, persze. Épp csak azt nem kapott, helyette szépen elküldték haza és még jól le is teremtették: hogy gondolta, hogy a dicső doktor urat, megzavarhatja, bejelentkezés nélkül...   A cinizmus nem erősségem, mondom rendesen: be kellet volna jelentkeznie, különben nem tudja őt fogadni az orvos. -Nyitásra érkezett, olyan rosszul volt és mert gyors segítséget remélt.
Visszaájult az ágyba, miután a gyógyszerésztől kapott szereket böcsülettel beszedte. Mondom, hogy ramaty állapotban volt és van is, de ezt bőszen tagadja, el is ment ma idegenbe újra.


Mer nekem semmi sem jó, hát nyafogok: kereken fél évig töltöttem másutt a délelőttjeimet, ami szokatlan volt, de élveztem és ami múlt héten szerdán befejeződött. Most egy kicsit többet tudok.
De azt nem, hogy mi az ördögöt kezdjek a bőséges időmmel? Van mit tenni, persze és azóta nem is igen volt időm ráeszmélni, épp csak ma, hogy -mint azt említettem- fél év után először állok itt az üres házban, merthogy eddig magam is csak halódtam.
Számba vettem, mi az az extra, ami kifelejtődött, elhanyagolódott mostanában és amit illenék bepótolni, így nekiugrok az ablakoknak és a toronnyi vasalnivalónak és van pár kézműves bigyós-adósságom, ami a kosaramban vár, ill tartozom magamnak rég, hogy megtanuljak kicsit magamra is figyelni.
-Meg szeretnék tanulni futni. Igen, le mertem írni.

Életemben két dologra voltam irigy. (Egyébként utálom ezt a kifelyezést és az ilyen embereket sem állhatom.)
Irigylem az embereket, akiknek testvérük van. Anyu gyakran bizonygatta és teszi ezt ma is, ha szóba kerül, hogy nem kellene, mert neki kettő is volt, így ő tudja, hogy nem érdemes és nem vesztettem semmit, csak nyertem. Tényleg?
Szerintem meg azok nem tudhatják, akiknek van, hogy milyen , milyen...      hogy milyen az, amikor nincs. Innen nézve még a rossz testvér is jobb, mint a semmilyen. (Rossz testvér? Bahh!)
Hozzám senki, soha nem fog benyitni azzal, hogy helló hugi, éhes vagyok, mit főztél? Vagy, gyere nővérem a fiamat kerszeteljük, segíts kitalálni mit,-hogy. Vagy: vettem egy cd-t, ismered? Vagy: nézdd, ő a Pisti -szeretem.
Vagy ilyes.

A másik, a futás.
Az a  fegyelem, kitartás, amit a futók magukénak tudhatnak, lenyűgöz! (Irigység ez egyeltalán?)
Hányszor láttam őket, korábban a buszról, majd az autóból, vagy ahogy engem -mint gyalogost- hátrahagyva lehagytak, ahogy azzal a különleges arckifelyezéssel, koncentráltan -vagy hogy, hisz nem tudhatom-, futottak és futnak.

Bizonyára ismeritek is Mókuskát (még sosem kérdeztem: haragszol-e érte, ha így nevezlek...?), aki fut és fut és én ámuldozva figyelem. Kedvet kaptam tőle, hogy tegyek végre, ne csak szájtátva bámuljam ezeket a különös lényeket és Őt, Magát. Cipőm van (azt nem mondom meg mióta -egy éve, basszus!) és a múlt héten D.-től kaptam egy borsspréjt - sok a kutya a környéken. (Nagytestű, morgós, vicsorgós fenevadakról beszélek.)

...és bár nem hiszem, hogy ezt a bizgentyűt megfelelően kezelni tudnám stresszhelyzetben, de az így előre nyugtatólag hat rám, ha mást nem, hát a könnyektől, takonytól és az égő szemeimtől talán nem érzném a marcangolást a húsomban...

Egyellőre nem annyira futást, mint hosszú, kicsit feszítettebb tempójú, reggeli sétákat tervezek -mert fel tudom mérni az úgynevezett fittségemet, ill azt, hogy olyanom még nincs.

No, hát így.

Apropó tavasz és fittség: Anyum jön holnap: kezdődik a kertezés: kapálunk és vetünk, noha József majd csak hétfőn érkezik...