Az előző évekhez hasonlóan a fejetlenség és a káosz leírhatatlan az írószerben.
Változás csak annyiban, hogy már csak derűvel tudtam nézni a küzdőfeleket, ha már segíteni nem tudtam* rajtuk... derűvel, kínomban.
Szegény kis, erre az időszakra felvett, kisegítő eladók rohangálnak a kétségbeesett vásárlók, gyakran az iskolakezdők jószándékú (ugye kinek mi), de még ugyancsak járatlan szülők listáival és néha azonnál tudják adni az adott füzeteket, van, hogy ugyanolyan tanácstalanok, mint a fent nevezettek.
Mit csinálnak ilyenkor a segítséget várók?
Akad, aki hangtalanul és türelemmel kivárja a segíteniakarástól megszédült buzgólkodó végeztét, maga is keresgél, ha menne, de vannak, akik kipirosodott arccal sürgetnek és -most figyeljetek:- üvöltöznek szerencsétlennel, hogy neki még haza kell érnie, mert még nem főzött, egyébként is k.drágák a füzetek, igazán lehetnének ezért a pénzért felkészültebbek és repkednek a kötőszavak az anyázások fék, válogatás nélkül...
A kis pirospozsgás eladósegédeknek jó. Tényleg, mert ők csak a feszültséget, a feléjük irányuló durvaságot érzékelik, de lagalább a szitokszavakat nem értik.
Igen, ide íratott magyar kisdiákok szüleiről mesélek most, akik hangoskodnak és ocsmányságokat vágnak a segítők arcába.
...és én megyek, teszem a dolgom, válogatok, silabizálok egyedül, mert nehogy csak egy pillanatra is felmerüljön, hogy magyar vagyok magam is. Mert, vessetek meg, de ilyenkor szégyellem.
Haragszom is. Az ilyen kedves Hazámfiainak köszönhetjük, nyilván részben, hogy hosszú, nagyon hosszú éven keresztül még a köszönésünket sem fogadták a helyiek. A magyarok voltunk, nem V.-ék.
Hétfőn igyekezetem végezni, kicsit meg is kevert a csetepaté, így kedden vissza kellett mennem, de ugyanaz a család ismét ott volt, meg egy másik. Összebratyiztak, majd harsogva röhögtek az osztrákokon, ill. szidták őket, megjegyzem, a gyerekik jelenlétében.
Elhangzott, hogy idén íratták be a kompániát először osztrák suliba. Volt aki sulikezdő, aztán harmadikos, negyedikesek a többiek és egy hatodikas nagyfiú.
Csak hát, öhm... minek? Miért ide, ha ennyire lenézik a helyieket? A gyerek milyen
Jah, hát nem az én dolgom. Megyek, intézem a sajátomat.
*Felmerült bennem, hogy segíthetnék, de tartottam az anyukától, hogy őszinte legyek, pár perc múlva pedig még azt is letagadtam volna, hogy beszéltem valaha magyarul.
hát ez nagyon durva... egyesek mit meg nem engednek maguknak?! egyébként pedig fogadjunk, hogy csak az ingyen felszerelés, meg a támogatás miatt íratják a gyerekeiket osztrákiába.
AntwortenLöschena cipő miatt őszinte részvétem. én a leányzónak szerelmesedtem bele egy őszi vékonytalpas ugrócicásba, de akárhogy akartam, a legnagyobba sem ment bele a lába.... bezzeg magamnak olyan jót láttam - aztán leesett, hogy azért tetszik annyira, mert ugyanolyanom van, csak más árnyalatban :)
a tanító nénitől meg tényleg nem volt fair. örülni kell (nagyon), ha ilyen ügyes és buzgó diákokat sikerül beszerezni, mert egyre több van az ellenpólusból. sajnos.
Elvileg a nyelvtanulás miatt jönnek. Az elképzelés jó.
LöschenA cipőkérdés mindig gáz és nem lelkesít, hogy nem csak nekem.
Biztos sok ám a dolga, igazából meg is értem őt is, de a fiam szomorúsága rosszul esik, hiába látom a másik felet! :-)
na, most, hogy sikerült elküldenem a hozzá(d)szólásomat, megjegyezném még azt is, hogy az elmúlt időben többször is állt szándékomban, csak nem tudtam. Tudom, nem a te hibád. csak tudd, hogy a szándék megvolt.
AntwortenLöschenKöszönöm a visszajelzést!
LöschenSajnos sokan jártak így, magam is, máshol.
Azt még inkább köszönöm, hogy tovább próbálkoztál! :-)
De egy hülye rendszer ez ottan! Mi év végén, a bizonyítvánnyal együtt megkapjuk a listát.
AntwortenLöschenA hülyeanyát meg nem minősítem, mert moderálnod kéne.
V.
Az utolsó pillanatban beszerzés, egy furcsa és fejetlen szokás. Ez a legtöbb iskolában így megy, már kezdek beletörődni, ha meg nem is szokom.
LöschenHallod! Magamat is moderálnom kellett.
Ez is egy keresztem: folyton belefutok egy modortalan hangoskodóba, légyen az óvoda, iskola, bevásárlás helyszíne vagy épp kórház... -ugye.